784.) Felhívás a Nemzethez
Írta: BorbelyJozsef - Dátum: 2018.04.13. 13:40:14

Tisztelt Magyar Állampolgárok!

Azzal a kéréssel fordulunk mindenkihez, hogy gondoljátok át, hogy mit tesztek, és hogy kire hallgattok, mivel a nem kívánt polgárháborútól már lehet, hogy csak egy nap választ el bennünket.

Jusson eszetekbe a délszláv háború, ahol alig két évtizede szinte minden családnak lett halottja, amit mai napig sem tudtak feldolgozni, és semmivel nem lett jobb a helyzetük, nem oldottak meg vele semmit!

Az izraeli mesterlövészek már a tetőkön vannak. Az ellenzéki vezetők becsaptak benneteket, eladták a választást, de a nép mindenki meglepetésre mégis rájuk szavazott, ezért a fidesznek el kellett csalni a választást, hogy ők nyerjenek, mert a lopott vagyont nem akarják visszaadni, és a börtönbe se szeretnének bekerülni. Ezért, most, mivel ha nem lesz forradalom, akkor kiderül a csalás és megbuknak, velük együtt a lefizetett ellenzéki vezetők is, meg az érintett hivatalnokok.

Így kénytelenek utcai zavargásokat generálni, amit aztán Orbán leveret az utcán, vérrel borítva az aszfaltot. Ezt követően bevezeti a rendkívüli állapotot legalább 30-évre megőrizve ezzel a hatalmát.

A forradalmak még soha nem váltották be a hozzájukfűzött reményeket, a nép még soha nem győzött és nem is fog mert ez törvényszerű. Az utca nem a mi terepünk, hazaáruló nép ellenes háborús bűnös az aki a fegyvertelen embereket szembe állítja az állig felfegyverzett karhatalmistákkal. Ez észjáték, nem a migráció veszélye a kihívás ma Magyarországon, hanem a néhány éven belül beköszönő kb. 80% -o munkanélküliségi ráta, a 4 ipari forradalommal járó robottechnika bevezetése okán. Ezért be kell vezetni a feltétel nélküli alapjövedelmet a közellátás biztosítása érdekében, melyre Magyarországon meg van a fedezet, egyrészt a Mészáros Lőrinceknél, másrészt eltitkolt vagyon formájában, Föld méhének kincsei, stb.

Az elmúlt évtized során létre hoztuk a mai kornak megfelelő modern számítógépes államirányítási és pénzügyi rendszert, mely mindenki által ellenőrizhetően, illetve hozzáférhetően biztosítani tudja a népjólétet, mert a demokrácia az pártokrácia átverése, ugyanis soha sehol nem volt, és nem is lehetett népuralom, mert az fogalmilag kizárt, viszont helyette népjólétet tudunk biztosítani a Szent Korona Bank által www.apostolimagyarkiralysag.hu/stk.

A holnapi és a következő napoknak tehát nem kisebb a tétje mint, hogy Líbia, vagy Szíria sorsára jutunk, vagy helyette példát mutatva a világnak, hogy nem dőlünk be az „elitnek”, bevezetjük az alapjövedelmet, és visszaállítjuk a törvényes állam formát a királyságot, ahol többé nem lopják ki a szemünket a tolvaj politikusok, mert most is együtt üzletel a kormány és ellenzéke.

Ne fogadjátok el azt az érvelést, hogy azért kell az utcára menni, mert már nem tűrhetjük tovább, nem is tűrjük, csak nem azon a módon cselekszünk, ahogyan azt az Orbán, Gyurcsány félék szeretnék, hanem azon a platformon ahol nem vagyunk legyőzhetőek, és ez nem a tér, és az utca, hanem a bírósági tárgyaló termek, ahol laposra verjük a kollégáimmal az illegitim 3 Magyar köztársaságot, például a végrehajtási eljárás megszüntetése iránti perekben.

Miért van az hogy a túlnyomó részt jogvégzett ellenzéki parlamenti képviselők nem tudják azt, hogy van rá törvény, hogy a deviza hiteleket nem kell visszafizetni, mi asztalosok meg gépészek és tehenészek pedig sorba nyerjük ezeket a pereket, illetve függesztetjük fel a végrehajtási eljárásokat, addig ezek a hazaáruló ellenzéki képviselők a Koppány csoporttal hülyíttetik az adósokat, utcai demonstrációk stb formájában, csak éppen a károsultat meg közben mindig kilakoltatják.

Ha otthon maradtok, és emiatt nem tudják a mocskos tervüket megvalósítani, úgy rövidesen át tudjuk venni tőlük az irányítást.

Többet ésszel mint erővel.

A haza és a testi, meg a gyerekeitek testi lelki épségAének érdekében kérünk benneteket, hogy mindenki kövessen el mindent annak érdekében, hogy senki ne menjen az utcára, lehet engemet lejáratni, bolonddá nyilvánítani, de gondnokság alá mégsem tudtak venni, mi mindig csak a tényekre hivatkozunk, és a tények makacs dolgok.

Az Isten legyen velünk.

Kelt: Kecskeméten, 2018. április 13. napján

Borbély József
kormányzó

Teljes hír