560.)Vádat emeltek Kocsis István és az MVM volt vezetői ellen
Előzmény..? :LinkBorbély József már a vértesi közgyűlésen kiosztotta jelen eljárás alapját képező feljelentését ! Amit a tempo-diktál/t:Link, Link, Link...és stb... Link Kocsis Istvánt, a Magyar Villamos Művek korábbi vezérigazgatóját és öt társát bűnszervezetben elkövetett hűtlen kezeléssel vádolják, az ügyészség szerint 15 milliárd forint kárt okoztak az államnak.
Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség az MVM-ügyben Kocsis István, a cég korábbi vezérigazgatója és öt társa ellen bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt - közölte a főügyészség pénteken az MTI-vel.
A vádirat szerint a vádlottak különféle szerződések megkötése révén összesen több mint 15 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt.-nek, illetve az MVM cégcsoportjába tartozó Paksi Atomerőmű Zrt.-nek.
A Nemzeti Nyomozó Iroda még áprilisban küldte meg az ügy iratait vádemelési javaslattal a Fővárosi Főügyészségnek, de akkor további adatok beszerzését kérte az ügyészség. A Nemzeti Nyomozó Iroda három évig nyomozott az ügyben, áprilisban 15 ezer oldalas dokumentációt áprilisban adtak át az ügyészségnek vádemelési javaslatta.
Az MVM-ügy lényege, hogy az állami tulajdonú óriásvállalat különböző jogcímeken és szerződések alapján nagyobb összegeket utalt ismeretlen hátterű offshore cégekhez. A pénz jelentős részét azóta sem kapták vissza, illetve nem kapták meg a szerződésben szereplő ellenszolgáltatásokat. Az MR1-Kossuth Rádió értesülése szerint Kocsist két ügylet miatt gyanúsították meg. Az egyik egy 2007-es szerződés, amely alapján egy ciprusi offshore cég az MVM befektetési portfóliójának összeállítására kapott megbízást, a másik ügylet pedig egy Milánóban bejegyzett cégnek nyújtott kölcsön, amelyet az olasz cég a mai napig nem fizetett vissza. Az MVM offshore ügyleteiről itt olvashat bővebben, az MVM-ügyről és Kocsis István szerepéről pedig ebben a cikkünkben. Link